Durva drágulást hoztak az új iPhone-ok – de csak forintban számolva
Tízezrekben mérhető különbséget hozott a hátunk mögött hagyott egy év az iPhone-ok árában. Az Apple alapára nem változott, a forintárfolyam viszont jelentősen.
Tízezrekben mérhető különbséget hozott a hátunk mögött hagyott egy év az iPhone-ok árában. Az Apple alapára nem változott, a forintárfolyam viszont jelentősen.
Az Apple kedd esti bemutatója után azonnal közzétette négy új iPhone-jának hivatalos magyarországi árait.
Egy Twitterre kikerült lista közzétévője állítja, megtudta, hogy melyik új iPhone-ért mennyi pénzt kér majd az Apple.
Az Apple az iPhone 12-család mellett több más eszközt is bemutathat. Az eddigi iPhone-tulajok pedig végre megkapják az iOS 14 stabil változatát.
A kiszivárgott információk alapján elkészített dummy telefonoknak köszönhetően már most láthatjuk, jó eséllyel milyenek lesznek az ősszel érkező iPhone 12-esek.
Az Apple nemcsak a most bemutatott iPhone 12 családra terjesztette ki egyik fontos, környezetvédelmi okokra hivatkozva meghozott döntését, hanem a régebbi, de még forgalmazott mobilokra is.
Sosem volt még példa rá, hogy az Apple október közepén mutassa be új iPhone-jait. Kedden este négy új telefont is leleplezett az Apple, no meg egy kisebb, olcsóbb, okosabb hangszórót.
Egy szivárogtató szerint az Apple sokáig gondolkodott, hogy a 120 Hz-es kijelző, vagy az 5G legyen az új mobilok húzószáma, és végül utóbbi mellett döntött – részben a pénz miatt.
Nem marad sok újdonság az Apple jövő heti nagyszabású eseményére, ha igaz, amiről az egyik szivárogtató posztolt. A Kang nevű informátor ugyanis állítja: már mindent tud a 12-es iPhone-okról.
Az orosz Caviar, amely luxuskütyükké építi át a mobilokat, ismét tesz arról, hogy a drága iPhone-ok még drágábbak legyenek.